2007. május 24., csütörtök

Turul Csontritkulás Egyesület, Tatabánya


A gyógytorna bemutató is remekül sikerült Füreden a Balaton partján a tatabányai betegklub előadásában.
Dr. Kiss Gyuláné és Csáki Istvánné vezetőségi tagok elmondták, hogy a klubnak mára már közel 300 tagja van. Élvezik egymás társaságát, barátok, figyelnek egymásra.
Tisztában vannak betegségükkel és a mozgás fontosságával, ezért rendszeresen, hetenként kétszer tornáznak, szakképzett gyógytornász irányításával. A klub orvos elnöke határozza meg - havonta egyszer, hogy ki milyen nehézségi fokozatú torna-csapatban gyakoroljon. Összesen 8 csapatuk van.
Ezek a kiváló tatabányai asszonyok nemcsak tornáznak együtt, de van gyalogló- és természetjáró klubjuk, recept-cserélős saláta klubjuk és kézműves, kézimunka szakkörük is. Itt most a foltvarrás az egyik legnépszerűbb, hasznos elfoglaltság. A tagdíj jelképes, évente csupán 1000 forint.
Klubnapot, ismeretterjesztő orvosi előadásokkal és árubemutatóval havonta egyszer tartanak.

Tanuljunk Tai Chizni! Csak könnyűnek látszik, de nem az!


A Taoista Tai Chi finom forduló és nyújtó mozdulatait, mely könnyed és nem verseny orientált, ezért bármilyen korú ember megtanulhatja. Végezhetik az idősebbek és az egészségügyi problémákkal küzdők is, míg a jó fizikai állapotban lévõ emberek egy kihívásokkal teli, teljes testedzés örömeit találhatják meg benne.
Különösen előnyős ez mozgáskultúra a csontirikulásos betegek számára, mert segít az izmok erősítésében és egyensúly megtartásában is.
Balatonfüreden szívesen tanulták a Tai-Chi légzéstechnikáját, harmónikus mozgás sorát a Civil Fórum résztvevői, a betegklubok asszonyai. Megtanultuk azt is hogyan kell a száguldó, vágtató vadló sörényét megsimogatni, és hogyan lehet a chi energiát a két kezünkkel a levegőből begyűjteni, magunkévá tenni.
Mindannyiunkat elvarázsolt a mozgás szépsége, és ígéretet tettünk Parragh Csaba sportoktató, tai chi tanárnak és gyönyörű mozgású munkatársának Beának, hogy nem ez volt az utolsó alkalom amikor találkoztunk.

A Szavak ereje, avagy tudunk-e közös nyelven beszélni?


Balatonfüreden, a Hotel Füredben szinháztermében, hatalmas érdeklődés mellett, közel 200 ember részvételével tartotta Civil fórumát az OBME.
Első képünkön érkeznek a vendégek, a klubtagok, akiket Zalatnai Klára OBME elnök köszöntött.
A téma izgalmasnak ígérkezet: Miről és hogyan beszéljünk az orvossal? Félelem a függetlenség elvesztésétől, a törésektől; Információ, empátia, bizalom, hitelesség, együttműködés, terápiás fegyelem; Orvos beteg párbeszéd; Betegtájékoztatás, Internet.
A beszélgetés vezetői, Endrey Judit az egészséges csontok nagykövete és Marton István professzor irányították a kérdés-felelet előadást.
Valóban tartsuk szem előtt, hogy
Sohasem késő!
Beszéljük meg a beteggel a problémáit, ez a legfontosabb üzenet. Majd Marton professzor azt is hozzátette, hogy az idők során sajnos mi orvosok annyit hazudtunk már, hogy a beteg igazábabn nem jutott hozzá a valós információkhoz.

Nagy Henriett pszichológus az orvos és a beteg, illetve az egészségügyi dolgozók közötti kommunikáció fontosságáról beszélt. Az orvosnak minden információra szüksége van a hatékony gyógyításhoz, de empatikusnak és együttműködőnek is kell lenni mindkét fél részéről. A beteg bizzon meg az orvosában, kövesse az útmutatásokat, szedje be gyógyszereket. Nincs olyan beteg akinek az együttműködéséről le lehetne mondani, csak néha jobban meg kell küzdeni érte. A beteg mindig fel akarja oldani a stresszt, és főleg tudni akarja, hogy milyen kontrolt szerezhet magának a gyógyításban
Dr.Barna Judit arról beszélt, hogy Mivel lehet a legjobban gyógyítani?
A személyiség nagyon fontos. Szinte fontosabb, mint a gyógyszer. Az orvos szimbolikus hatalmi helyzetben van, hiszen általában mindig ő kérdez, de a jó orvos fel is tudja oldani ezt az anomáliát. Jó módszer, ha a beteg felírja a problémáit. Felkészül a beteg könnyebben gyógyul.

Dr.Bálint Géza professzor úr érdekes, vetített képes előadásában rámutatott, hogy az orvoslás a valószínűségek tudománya és a lehetőségek művészete. Idézte Hippocratest, ítélni nehéz, csak könnyűnek látszik. Mi orvosok gyakran csak hárítjuk a felelősséget. Nagyon fontos és meghatározó az orvos egyénisége. Az az orvos aki nem tetszik a betegnek, menjen el patológusnak.
A jó orvosnak el kell érni, hogy a beteg akarjon meggyógyulni. Az az orvos aki hisz a beteg gyógyulásában, sokkal hatékonyabban működik. Az orvos egyénisége erősen hat a betegre ez nem csupán feltételezés, hanem a feltételes reflexekkel történt kisérletek is ezt bizonyítják. Ha betegek vagyunk stresszesek vagyunk.
Gabányi József geriátria doktor a multimorbiditást ismertette ami idős korban sajnos gyakran előfordul előfordul.
A találkozón két beteg társunk, Pásztor Erzsi színművésznő és Komlós Péter beszélt az orvos beteg közötti szavak, gesztusok értékéről a bizalom teremtés fontosságáról.

2007. május 22., kedd

Országos kampány az Egészséges Csontokért (MTI közlemény)



A csontok egészségét ismertető országos oszteoporózis-kampány

A csontritkulásos betegek érdekében működő, a néma járványként emlegetett kórnak, illetve kezelési lehetőségeinek megismertetésén dolgozó betegszervezet a "Törekedjél, hogy ne törjél!" elnevezésű országjáró kampánya során - nyolcadik helyszínként - Egerben találkozott a téma iránt érdeklődőkkel a hétvégén, adta hírül az Osteoporosis Betegek Magyarországi Egyesületének közleménye.


Az átlagéletkor növekedésével párhuzamos nő a megbetegedések száma is, de az egyeseknél mozgáskorlátozottságot előidéző úgynevezett csendes kór nem csak az időseket érinti. A csontritkulás mibenlétéről, kezeléséről tartott előadásában dr. Tihanyi Ágnes, az egri Markhot Ferenc kórház reumatológus szakorvosa hangsúlyozta, hogy a csonttömeg felépítése gyerek- és ifjúkorban történik, ezért különösen fontos e korszakban a táplálkozás és a mozgás szerepe. Az életkor előrehaladásával a csontépítő és csontfaló sejtek működésében - a csontok megújulása során korábban létezett - egyensúly szervezetünkben felborul, így könnyebben és gyakrabban fordulhatnak elő csonttörések, sokszor már a legenyhébb esésre, vagy rossz mozdulatra is. Leggyakoribbak a csuklótáji, a combnyak- és csigolyatáji törések. Szélsőséges esetben azonban akár köhögéstől is bekövetkezhet csigolyatörés.


A tünetszegény, ezért alattomos betegség először fáradtság formájában, majd hát-, derékfájással jelentkezik. A későbbiekben csökken a testmagasság - kezelés híján - kialakulhat a gerinc deformitása, olykor a csigolyaösszeomlás. A női szervezet hajlamosabb a csontritkulásra, amit a változás kora (klimax) után kialakuló (női) hormonhiányos állapot is magyaráz. Kockázati tényező lehet az alultápláltság, a kevés mozgás, a dohányzás, illetve egyes gyógyszerek fogyasztása. Fontos tisztában lenni a hajlamosító tényezőkkel, időben felfedezni, majd kezelni a betegséget. Az egyszerű szűrővizsgálat során - a gyenge röntgensugárral működő - denzitométer a csontok ásványianyag tartalmát méri.


A hazai vizsgálatok szerint a 60 év feletti lakosságnál súlyos D vitamin hiány mutatkozik, holott e vitamin segíti az egészséges táplálkozás során bevitt kalciumnak a csontokba épülését. A szakemberek szerint a kezelés és a megelőzés sarkalatos pontja a mozgás, ez a kialakult csonttörések után is elengedhetetlen, ugyanis az erős izmok növelik a mozgás biztonságát. Az esések kockázatának csökkentése érdekében az idősek környezetében gondoskodni kell arról, hogy legyen lehetőség a kapaszkodásra, a padló, a szőnyegek pedig ne csússzanak. Aki altatót szed, lehetőleg már az ágyban fekve vegye be. A megszédülésre hajlamos egyén pedig viseljen megfelelően bordázott talpú cipőt, s használjon botot, hangzott el a Richter Gedeon és az OBME betegszervezet közös prevenciós kampányának előadásán. (fabet)

2007. május 19., szombat

Kőbányai Kőcsont baba


A Kőbányai Klubunk kézimunka szakkörében készülnek ezek a bájos, kötött Kőcsont babák a készítők és az unokák nagy örömére.
Ha a ti klubotoknak is van szép kézimunkája, küldjétek el a fotóját és felkerül a blogra.

Nagysikerű Oszteoporózis Klubdélután Egerben (sajtó közlemény)



Nagy sikerű klub délutánon vehettünk részt Egerben, a Bartakovics Béla Művelődési Központ, Díszteremében az OBME (Osteoporosis Betegek Magyarországi Egyesülete) és a Richter Gedon „Törekedjél, hogy ne törjél!” közös prevenciós kampánya keretében.

Zalatnai Klára OBME elnök bevezetőjében köszönetet mondott a Gedeon Richternek az együttműködésért - Eger már a nyolcadik helyszíne a kampánynak.

A csontritkulás jelentőségéről és kezeléséről tartott előadást, Dr. Tihanyi Ágnes, az egri Markhot Ferenc kórház reumatológus szakorvosa.

Átlag életkor növekedésével nő a megbetegedések száma is, amely az újabb statisztikák szerint sajnos ma már nemcsak az idősek betegsége! A betegség szomorú eredménye, hogy nagy százalékban tesz mozgáskorlátozottá. Elmondta a klubtagoknak, hogy szervezetünkben a csontjaink megújulása során csontépítő és csontfaló sejtek egyensúlyban működnek. A regenerálódását, úgy kell elképzelnünk, mint a kátyúzást. A kor előrehaladásával a csontgerendák megritkulnak, és bekövetkeznek a mikró törések. A csöves csontok ürege elvékonyodik, és egyre könnyebben törnek, sokszor már a legenyhébb esésre, vagy rossz mozdultra is. Leggyakoribbak a csuklótáji, a combnyak és csigolyatáji törések. Idővel akár köhögéstől is összetörhetnek a csigolyák.

30 éves korunkra érjük el legnagyobb csonttömeget. Ez az állapot többé-kevésbé 50 éves korig így marad, de ezután csökken a csonttömeg. Évente leépül fél - egy százalékkal csökken a csontállomány, csökken a csont sűrűsége.

A nők hajlamosabbak a csontritkulásra, ezért a változás kora után a női hormon hiánya is felelős. De befolyásolja az alultápláltság, a kevés mozgás, a dohányzás, és egyes gyógyszerek is, nem mindegy, hogy mit eszik a gyerekünk, az unokánk, mert gyerekkorban és ifjúkorban kell csonttömegünket felépíteni.

A csontritkulást nevezik néma járványnak is, alattomos betegség. Először fáradtság formájában jelentkezik, és fáj a hátunk, a derekunk. Később testmagasság csökkenést tapasztalhatunk, a gerincoszlop erősebben meggörbül. A bordakosár is összecsúszhat, ez már nagyon fájdalmas. A testünk súlypontja előre kerül - ezért gyakran hátul összekulcsolt kézzel próbáljuk megőrizni a testünk egyensúlyát.

Ezek elkerülése érdekében tisztában kell lennünk a hajlamosító tényezőkkel - időben kell felfedezni és kezelni a betegséget. A szűrővizsgálat egyszerű, a modern denzitométer gyenge röntgensugárral méri a csonttömeget.

A felmérések szerint a 60 év feletti magyar nők és férfiak súlyos D vitamin hiányban szenvednek, pedig a D vitamin segít a kalcium beépülésében. A megfelelő kalcium mennyiségének bevitele nagyon fontos naponta lehetőleg táplálékok, tejtermék, mák, dió, cseresznye, és különféle magok fogyasztásával.

A D vitaminhoz napozással, és halak ételekkel juthatunk a legegyszerűbben. Gondoljuk meg, a cica - tejet iszik és napozik. Biztosan nincs is csontritkulása! A kezelés és a megelőzés sarkaltos pontja a mozgás, szárazon és vízben, szabadban és tornateremben. Mozgás - a kialakult csonttörések után is fontos. Erős izmok növelik a mozgás biztonságát.

Ne felejtsük el az esés kockázatának csökkentését, a kapaszkodás lehetőségét, a padló, a szőnyegek gondos csúszásmentesítését. Az altatót lehetőleg az ágyban vegyük be kerüljük, hogy megszédüljünk. Viseljünk megfelelően bordázott talpú cipőket.

A felüdítő közös mozgást Pintérné Nagy Judit gyógytornász vezette.


Dr Nagy Irén, az ASPOR (Romániai Osteoporosis Prevenciós Társaság) alapító elnöke elmondta, hogy rövidesen Erdélybe látogat az OMBE néhány tagja a két ország civil szervezeteinek együttműködése keretében.

Nagyon hasznosak ezek az ismeretterjesztő előadások, mert sok olyan dologra derült fény, hogy a csontritkulás megelőzhető. Ezt a tényt kell tudatosítani, tanítani. Itthon is és a szomszéd országban is. Mit kell tenni, hogy a szomszéd is tudja - mit hasznos enni, és mennyit kell mozogni, sétálni. Ezt a tudásanyagot az ilyen jellegű klubokban lehet megszerezni. Mert fontos, hogy tudatosan vigyük végig a kezelést, szedjük be a gyógyszereinket, tudatosan rendezzük el a környezetünket.

A csoport, a betegtársak, a klubtagok, a barátok, a rendszeres összejöveteleken fogják egymás kezét, segítik egymást, de az egyén felelőssége is hogy őrizzük meg csontjaink egészségét, ne törjük össze magunkat. Ismerjük a rizikó faktorokat, megelőzhető a nagyobb baj.

Soha sem késő!
A programot a támogató jóvoltából kálciumdús büfé zárta!


Köszönjük Gedeon Richter!

2007. május 18., péntek

Mozduljunk együtt, rendszeresen és minden nap

Dr. Nagy Irén, az ASPOR alapító elnöke és Zalatnai Klára OBME elnök



A mozgás öröme és jelentősége.
Ne legyünk lusták, tornázni mindig, mindenhol lehet!
Posted by Picasa

Eger, Oszteo Betegklub délután


Zalatnai Klári OBME elnök az Egri VTV-nek nyilatkozik, középen az Egri minaret , harmadik képünk a frissítő gyógytornát mutatja.

2007. május 17., csütörtök

Törekedjél, hogy ne törjél


Ha nem akarod, hogy törjenek a csontjaid, akkor ENNÉL többet kell mozognod!

Az Oszteoporózisos Betegek Magyarországi Egyesülete és a Richter Gedeon
tisztelettel meghívja Önt a
„Törekedjél, hogy ne törjél!”
közös programjára

Cím: Bartakovics Béla Művelődési Központ, Díszterem, Eger, Knézich Károly u. 8
Időpont: 2007. május 18. péntek délelőtt 14 órától

Program:

A csontritkulás jelentősége és kezelése, Dr. Tihanyi Ágnes, reumatológus szakorvos
A mozgás szerepe a csontritkulás megelőzésében, Pintérné Nagy Judit gyógytornász
Betegklubok, önsegítő csoportok Dr. Nagy Írén, az ASPOR alapító elnöke és
Zalatnai Klára OBME elnök
Tanácsadás

A programot kálciumdús büfé zárja!

2007. május 16., szerda

Együtt a csontritkulás ellen

OBME OROM Konferenci Dobogókőn


Orvosok és betegek példamutató együttműködése
a csontritkulás rehabilitációjában


11. alkalommal rendezték április 27-29-én, Dobogókőn, a Hotel Pilisben az Oszteológia Rehabilitációs Munkacsoport (OROM) kongresszusát.

Az OROM kongresszus, a rehabilitációval foglalkozó szakemberek, elsősorban az oszteoporózis és az oszteológia területén dolgozó orvosok, traumatológusok, ortopéd- és reumatológus szakorvosok, belgyógyász-endokrinológusok, gyógytornászok, pszichológusok, ergoterapeuták, szociális munkások, nővérek, ortopéd műszerészek és logopédusok fóruma, de itt vannak a rehabilitációra szoruló betegek is.

A kongresszus első tudományos előadásai a metabolikus csontbetegségekkel, a rehabilitáció jelenlegi helyzetével foglalkoztak, majd kerekasztal-megbeszélés következett, ahol finanszírozással és várólistákkal kapcsolatos kérdéseket vitattak meg. Az ezt követő újabb előadások, a csípőtáji törések prevenciójáról, a csontsűrűség-mérésről, mint csípőtáji törések bekövetkezésének prognosztikai lehetőségéről, a megfelelő gyógyszeres terápiáról, műtéti technikákról szóltak.

A kongresszus második napján a csontritkulással összefüggő csigolyatörések gyógyszeres kezeléséről és sebészi ellátásáról esett szó, majd az idei kongresszus kiemelt témája, a testsúly és a csont viszonya következett, a kóros elhízás és a kóros soványság okai, következményei, dietetikai kezelésük és a mozgás fontossága.

Mindkét nap délutánján tornaprogramok voltak, ahol gyógytornászok oszteoporosisos, csípőtáji törések gerinc védelem melletti gyógytornáját, valamint testsúlyproblémák megoldására kidolgozott programot mutattak be.

A zárónapon az Oszteoporosis Betegek Magyarországi Egyesülete (OBME) és az Oszteológia Rehabilitációs Munkacsoport (OROM) közös programjára az ország különböző pontjairól, Egerből, Székesfehérvárról, Tatabányáról, Kistarcsáról és persze Budapestről mintegy 200 oszteoporózisban szenvedő beteg érkezett - csontritkulás betegklubok tagjai - zömmel szépkorú, jó kedélyű a saját betegségükről sokat tudó, azzal példamutatóan együtt élő hölgyek és néhány úr is.
A fórumot dr. Bors Katalin és Dr Barna Judit vezette, a
· Véd-e a kövérség a csontritkulástól?
· Szedjem, ne szedjem? Multivitaminok, csontritkulás elleni gyógyszerek, porcvédő szerek, és
· Hidroterápia, balneoterápia időskorban és az idősödéssel járó egyéb betegségek
mindenkit érdeklő témájában.

Az előadásokat záró jó hangulatú „kérdezz – felelek” társasjáték követte, ahol az aktív résztvevők bebizonyították, hogy figyeltek Dr. Csupor Emőke endokrinológus, belgyógyász, Dr. Somogyi Péter főorvos és Dr Telkes Zoltán főorvos előadásaira.

Oszteoporozis klubok weekendjei


Nyugdíjas Sziget az Orczy-kertben

Több ezren élvezték a májusi koranyarat a Nyugdíjas Szigeten vasárnap a Orczy-kertben a Nyugdíjasklubok és Idősek "Életet az éveknek" Országos Szövetsége szervezésében. Ez a közel két évtizedre visszatekintő klubmozgalom sok idős ember életében tölt be igen fontos szerepet, mozgató rugója az önszerveződés, a kulturális-művészeti munka.

A nonstop műsor délelőtt 11-kor kezdődött és délután 4-ig szünet nélkül folytatódott a színpadon. Öröm volt nézni az ország minden részéről érkező vidám kavalkádot, a saját kivitelezésben készült szépséges jelmezeket, hallgatni a népdalcsokrokat, citerakísérettel, gyönyörködni az idős emberek korát meghazudtoló fergeteges táncaiban
A legnagyobb sikere, - ha egyáltalán szabad ilyet mondani – a Sülysápi Barátság Nyugdíjasklub férfiak balett paródiájának volt, akik mókás kacsatáncban meglett termetükkel, kis fehér, fodros balett tütükben ugráltak a nézők nem kis derültségére. De nem maradtak el a sülysápi asszonyok sem a cowboy táncukkal, amit persze férfiruhában adtak elő.

Számos betegegyesület is részt vett a jó hangulatú majálison, köztük első helyen említjük nagy sikerrel szereplő Oszteoporózisos Betegek Magyarországi Egyesületét (OMBE).
A rendezvényen igen sok nyugdíjas kitöltötte a „Fenyegeti-e Önt is az Oszteoporózis veszélye? kockázat--felmérő gyors tesztlapot, amellyel ellenőrizhették csontozatuk épségét.
Az OBME önkéntesei az országban működő Oszteoporózis Klubokra hívta fel a figyelmet, hangsúlyozva a megelőzés, a néma, lappangó betegség időben történő felismerésének fontosságát.