2007. június 27., szerda

A csontritkulás megelőzhető / Sajtószemle, a Patika Magazinban megjelent, 2007 június 16-án



Az OBME "Törekedjél, hogy ne törjél!" elnevezésű kampánya során találkozik a téma iránt érdeklődőkkel, s ismerteti a csontok egészségére vonatkozó prevenciós kampányát.
Az Osteoporosis Betegek Magyarországi Egyesülete (OBME) a csontritkulásos betegek érdekében működő betegszervezet, amely ennek a "néma járványként" emlegetett kórnak, illetve kezelési lehetőségeinek megismertetésén dolgozik.
Nem csak az idősek betegsége
Az átlag életkor növekedésével nő a megbetegedések száma is, amely az újabb statisztikák szerint sajnos ma már nemcsak az idősek betegsége! A betegség szomorú eredménye, hogy nagy százalékban tesz mozgáskorlátozottá. A reumatológusok szerint a csonttömeg felépítése gyerek- és ifjúkorban történik, ezért különösen fontos e korszakban a táplálkozás és a mozgás szerepe. A szakorvos szerint a csontjaink megújulása során csontépítő és csontfaló sejtek egyensúlyban működnek. A regenerálódását, úgy kell elképzelnünk, mint a kátyúzást. A kor előrehaladásával a csontgerendák megritkulnak, és bekövetkeznek a mikró törések. A csöves csontok ürege elvékonyodik és egyre könnyebben törnek, sokszor már a legenyhébb esésre vagy rossz mozdultra is. Leggyakoribbak a csuklótáji, a combnyak és csigolyatáji törések. Idővel akár köhögéstől is összetörhetnek a csigolyák.
A tünetek
A csontritkulást nevezik "néma járványnak" is, amely először fáradtság formájában jelentkezik, és fáj a hátunk, a derekunk. Később testmagasság csökkenést tapasztalhatunk, a gerincoszlop erősebben meggörbül. A bordakosár is összecsúszhat, ez már nagyon fájdalmas. A testünk súlypontja előre kerül - ezért gyakran hátul összekulcsolt kézzel próbáljuk megőrizni a testünk egyensúlyát.
A kockázati tényezők...
A női szervezet hajlamosabb a csontritkulásra, amit a változás kora után kialakuló hormonhiányos állapot is magyaráz. Kockázati tényező lehet az alultápláltság, a kevés mozgás, a dohányzás, illetve egyes gyógyszerek fogyasztása. A hajlamosító tényezőkkel is fontos tisztában lenni, időben felfedezni, majd kezelni a betegséget. Az egyszerű szűrővizsgálat során denzitométer a csontok ásványianyag tartalmát méri. A hazai vizsgálatok szerint a 60 év feletti lakosságnál súlyos D vitamin hiány mutatkozik, holott e vitamin segíti az egészséges táplálkozás során bevitt kalciumnak a csontokba épülését.
...és a megelőzés
A kezelés és a megelőzés sarkalatos pontja a mozgás, ez a kialakult csonttörések után is elengedhetetlen, ugyanis az erős izmok növelik a mozgás biztonságát. Az esések kockázatának csökkentése érdekében az idősek környezetében gondoskodni kell arról, hogy legyen lehetőség a kapaszkodásra, a szőnyegek ne csússzanak. Aki altatót szed, lehetőleg már az ágyban fekve vegye be. A megszédülésre hajlamos egyén pedig viseljen megfelelően bordázott talpú cipőt - erre hívja fel a figyelmet a Richter Gedeon és az OBME a "Törekedjél, hogy ne törjél!" kampánya.


Zalatnai Klára

OMBE elnök zalatnai.klara@obme.hu
Németh Kati

OBME sajtófőnök


+36-20-938-6844

Forrás: Galenus

Öregségi csontritkulásról játékos fiataloknak



Már iskolásoknak is szerveznek az öregségi csontritkulásról felvilágosító programokat Tatabányán és környékén.
A csontritkulás a világ egyik leggyakoribb mozgásszervi betegsége, minden harmadik postmenopauzás nőt és minden ötödik 50 év feletti férfit érint. Magyarországon évente mintegy 80 ezer csonttörés, ezen belül 15 ezer combnyaktörés következik be csontritkulás miatt, és csaknem 2500 beteg hal meg a szövődményeiben.
Komárom-Esztergom megyében az országos átlagnak megfelelően alakulnak a statisztikák, ami a Tatabányai Turul Csontritkulás Egyesület vezetőségi tagja, dr. Kiss Gyuláné szerint egyáltalán nem megnyugtató. Amikor alig félszáz taggal 1998-ban létrehozták az egyesületet, az volt a céljuk, hogy elérjék: a betegek tegyenek meg mindent állapotuk javulásáért. A szakember szerint azonban emellett legalább annyira fontos a megelőzés, a felvilágosítás. Az egyesület ezért különböző programokkal siet az érintett korosztály megsegítésére.
- Az évek alatt rájöttünk, hogy sokkal hatékonyabb, ha nem csupán az idős emberekkel foglalkozunk. Ha már valaki csontritkulásban szenved, nehezebb a gyógyulás, az elviselhető életvitel kialakítása. Fontosabb, hogy egyre fiatalabb korban kezdjük meg a felvilágosítást – mondja dr. Kiss Gyuláné. Hozzátette: így nem csak a módszereik köre bővült, hanem egyre fiatalabb korosztályoknak is sikerült átadniuk ismereteket a témában. Méghozzá játékos formában, vetélkedőkkel, filmvetítésekkel, életmód-tanácsadással.
A leghatékonyabb módszerek közé sorolja dr. Kiss Gyuláné a havi klubfoglalkozásokat, amelyeken avatott orvosok – köztük budapesti professzorok mellett a tatabányai Szent Borbála Kórház osteoporosis központjának vezetője, dr. Korányi András és más szakemberek tartanak előadást a betegség kialakulásának okairól, a kezelés módozatairól, az étrendről és a sok mozgással járó életvitelről. Az immár 250 tagúra bővült, Esztergom és Dorog kivételével gyakorlatilag az egész megyét átfogó egyesület is bekapcsolódott az Osteoporosisos Betegek Magyarországi Egyesülete (OBME) által kezdeményezett, az „Osteoporosisról – havonta egyszer" országos betegfelvilágosító programba.
A civil szervezet kezdeményezései közé tartoznak a speciális klubfoglalkozások, kézműves szakkörök, szabadidős programok szervezése: ez jelent akár színházlátogatást, terápiás táncot, kirándulást, szakmai előadásokat, termékbemutatókat. Ezek középpontjában a megelőzés, a betegségi okok felderítése és a csontozat terhelésével járó mozgás áll. Az is fontos, hogy a betegség miatt megváltozott életvitelű embereket kimozdítsák magányukból, közösségi programokat szervezzenek nekik. A tatabányai egyesület ötlete volt, hogy más krónikus betegségekkel, azok megelőzésével is foglalkozzanak a szakmai összejöveteleken.
Dr. Kiss Gyuláné elmondta: egyik legnagyobb szakmai sikerük az volt, amikor a a középiskolásoknak szerveztek programot, benne játékos vetélkedőt, egészségügyi tájékoztatót az osztályfőnöki órákon. A kezdeményezés legalább ötezer középiskolást érintett, noha aktívan csak a gyerekek 40-50 százaléka kapcsolódott be a több hónapig tartó rendezvény-sorozatba. Később három általános iskolai osztályban ismételték meg a programot, és az egyesület vezetői számára nyilvánvalóvá vált, hogy a felvilágosítást fiatalabb korban jobb elkezdeni.

2007-06-09 12:24
Forrás: Weborvos -vt

2007. június 10., vasárnap

A mozgás, maga a gyógyulás, OBME-ASPOR tapasztalatcsere Erdélyben


Dr.Nagy Valentsik Irén ASPOR alapító elnök, Zetelakán közös kép a betegklubbal, Zalatnai KLára OBME elnök


Baczoni Szilárdka Kata, református lelkésznő, Dr. Kolunbán Ilona Zetelakai privát orvos

A mozgás a csontritkulás hatékony, mindenki számára elérhető gyógyszere!

„ A célzott, szakszerűen összeállított, testre szabott gyógytorna szinte minden betegség jól bevált ellenszere, de különösen érvényes ez a tény a csontritkulásra. A mozgás még a hajszálunkra is jó hatással van…” mondta dr. Nagy Valentsik Irén a romániai oszteoporózis betegegyesület, az ASPOR alapító elnöke a két ország civil szervezeteinek első, nagysikerű erdélyi találkozóján.

Az ASPOR (Asociatia pentru Prevenirea Osteoporozei in Romania) tevékenységét Dr. Gáspárik A. Ildikó elnök ismertette. Az 1998-ban alakult szervezetnek mára már 1300 tagja van, az ország 28 megyéjében 20 beteg csoport működik.
Sok segítséget kapnak a nemzetközi oszteoporózis szervezettől az IOF-től (International Osteoporozis Foundation) több alkalommal nyertek el nemzetközi díjakat, és sikerrel pályáztak meg nagy összegű támogatásokat. Rendszeresen jelentetnek meg információs anyagokat, a kétnyelvű Osteo-Info már a 23. alkalommal jut el a betegekhez. Info vonalukat, zöld számon ingyen lehet felhívni. Igen népszerűek a megelőzés fontosságát hangsúlyozó akcióik, nemrég megmérték a parlamenti képviselők csontsűrűségét.
Ismeretterjesztő, felvilágosító TV kampányuk frontemberének Adrián Nastazét, a világhíres teniszezőt kérték fel.

Az OBME (Oszteoporózis Betegek Magyarországi Egyesülete) küldöttsége, Zalatnai Klára elnök vezetésével először Marosvásárhelyen a Rheum Care Alapítvány központjában találkozott az erdélyi klubtagokkal. A találkozó közös gyógytornával kezdődött. A marosvásárhelyi gyógytornász fiatalember igazi profi, az egyórás, szakszerűen összeállított gyakorlatsora és a relaxáció nagy elismerést aratott.
- Nem elég azt mondani a betegnek, hogy menj, tornázz! Ez olyan, mintha azt mondanánk, menj, és vegyél gyógyszert! – mondja Nagyhegyi Hunor István vezető gyógytornász. Mi megtanítjuk a betegeinket a gyakorlatokra, hogy otthon, egyedül is tornázhassanak, minden nap.

A Rheum Care Alapítvány nemrég megkapta a legaktívabb civil szervezet kitüntető címet Erdélyben. Mozgásszervi betegeket kezelnek és rehabilitálnak izotherápiás-, thermotherápiás eljárásokkal és persze gyógytornával. Home Care szolgáltatásukkal házhoz mennek azokhoz a betegekhez, akik nem tudnak eljönni a közös tornára, kezelésre, ebben az évben 181 beteg otthoni kezelését látták el. Mindazonáltal a gyógytorna csapatos tevékenység, jól szervezetten, alkalmaként 20-25 résztvevővel működik a „Hátiskola”, a bébi torna, és a több mint tíz éves terhes-iskola.

A Szovátai Oszteoporózis Betegklub vezetője Baczoni Szilárdka Kata, református lelkésznő. A 2000-ben alakult betegklubnak 78 tagja van, a templom barátságos, fűthető gyülekezeti termében tartják az összejöveteleket, a rendszeres csontritkulás szűréseket. A szűrőprogramjukkal a környékre, Parajd vidékére is kijárnak. A rászorulókat igyekeznek ingyen, adományban kapott kalciummal ellátni.
A gyógytorna mellett, a közös foglalkozásokon egészséges, kálciumdús ételeket is készítenek, tavaly – a különleges rizstortájukkal megnyertek egy tematikus főzőversenyt.
A harmonikus formájú templom 1939-ben épült, igazi székely munka, kazettás mennyezetét művészi freskók díszítik. Az épületet pályázaton elnyert pénzekből bővítették, felújították. Szovátán, a Danubius Szálló meghívására a hotel gyógyfürdőjében tartjuk a közös, ez alkalommal vízi gyógytornát. Torna után jól esik elnyújtózni a Medve tó zöld színű, meleg sós vízében.

Zetelakán Dr. Kolunbán Ilona magán háziorvos a klubvezető.
- Hallottuk, hogy Udvarhelyen csontritkulást mérnek – mesél a kezdetekről a doktornő – így tudtuk meg, hogy létezik az ASPOR társaság, mi is jelentkeztünk a csontsűrűség mérésre, és már első alkalommal 100 körüli mérésünk volt, pontosan megszervezve, óránként 20 emberre került rá a sor. Itt mértünk, ebben a Zetelaki kávézóban, ahová jó sokan befértünk. A mérést végző szakorvos rögtön előadást is tartott a betegségről. Ennek azután híre ment a környéken.
- Ez az első mérés annyira sikeres volt, hogy egy hónap múlva meg kellett ismételni. Azóta, 2001 óta rendszeresen, évente 2-3 alkalommal tartunk szűrővizsgálatot, műszeres csontritkulás mérést. Szervezetileg csatlakoztunk az ASPOR-hoz, folyamatosan tanuljuk a legalapvetőbb gyógytorna gyakorlatokat.
- Helyi szervezetünk az Éva-klub, ahol rendszeresen hallgathatunk szakorvosi előadásokat, nőgyógyász, bőrgyógyász közreműködésével, ismeretterjesztést a cukorbetegségről, a magas vérnyomásról, és sebésztől az első törés fontosságáról, egyre jobban figyelünk a testsúly tanácsadásra is. Az étkezéssel kapcsolatos plakátokat lefordítjuk, adaptáljuk. Különlegesség, hogy Zetelakán vannak férfi klubtagok is. Ha nem is túl sokan. Testvérvárosunk Tatabánya, hasznos és rendszeres a kapcsolatunk van az ottani betegklubbal.
- Minden lehetséges hazai és EU-s pályázaton elindulunk. A szponzorok támogatása mellett az asszonyok gyógynövényeket gyűjtenek, és jótékonysági bazárban árusítják azokat, hogy legyen pénze a közösségnek. A csontritkulás-szűrés nem ingyenes, 20 lei-t (kb. 1550,-- Ft-ot) fizetnek alkalmanként egy szűrővizsgálatért. Ide járnak mérésre a környékről is, mert Udvarhelyen már sajnos nincs rendszeres mérés. Felismertük a torna, a mozgás fontosságát, de a magán gyógytornász pénzbe kerül, az ASPOR csak havi egy tornát tud anyagilag is támogatni. Sokat „dolgozunk” az egészséges csontokért. Zetelakán is van terhes torna és gyermek gyógytorna. Közös cseresznye-szedő programunkkal két hónapig fent voltunk IOF nemzetközi honlapján.
- Amit láttam a Duna TV-ben, azt próbáltam leutánozni – teszi hozzá Kolunbán doktornő. Tavaly ünnepeltük öt éves fennállásunkat, fagyival ünnepeltünk és egészséges magokat, diót, mogyorót ettünk hozzá. Amikor megjelenik az Osteo infó, kiosztom a betegek között, utána összejövünk és megbeszéljük a fontosabb tudnivalókat. (Sajnos a lap kezd nagyon „tudományos” lenni, így nehezen értik a betegek.)

Zalatnai Klára OBME elnök felajánlja, hogy elküldjük azokat a magyarnyelvű tájékoztató anyagokat, amelyek nem veszítik el érvényességüket, „időt állóak”. De az együttműködés keretében rendelkezésre bocsátjuk azokat az EÖTE (egészséges Öregedésért Tudományos Egyesület) információs anyagokat is, amelyek a csontritkuláson túl az öregedéssel járó betegségek megelőzésezését szolgálják. Az elnök asszony hangsúlyozta a civil társaságok szerepének a fontosságát és a hatásos működés érdekében a pályázati kiírások figyelemmel kísérését.
A program Marosvásárhelyen, az ASPOR vezetőségi ülésén egy „fergeteges” közös gyógytornával zárult.
Köszönjük Erdély!
Jövőre közös főzőprogramot terveznek a két ország civil klubjai, várhatóan Zetelakán, Reformkonyha – Székelykonyha kálciumdús ételekkel, címmel.

Németh Kati
HCH

A képen balról jobbra Dr. Gáspárik Andrea Ildikó, az ASPOR elnöke, középen a "Fergeteges" közös torna a Marosparton , jobbra Hajnali riport a Duna TV Marosvásárhelyi stúdiójában, szerkesztő-riporter Baranyi László Zalatnai Klára OBME elnökkel készül beszélgetni

2007. június 2., szombat

OBME ASPOR találkozó Erdélyben


Felső képeken a Parajdi sóbánya (nagyon sok lépcsője van, ami nem is látszik!) a Békás szorosban, egy szép mohás szikla előtt állunk.

Lenti képeken Farkaslakán Tamás Áron sírja előtt áll a csapat, A Székelyudvarhelyi Főgimnázium lépje előtt és az utcán.
FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK EGY HÉT MÚLVA!!!!!!

Szovátán a református templom kertjében, a Danubius Hotel sós termél vizében és egy régi fából készült ortodox templom előtt.

Közös gyógytorna a Marosvásárhelyi betegklubbal, az ASPOR gyógytornászai, balról a második a felejthetetlen Naphegyi Hunor István és a közgyűlés

Marosvásárhely a Református Erődtemplom előtt állunk, majd a két Bólyai szobra előtt, és a Cifra Palota díszterme

Csodálatos hetet töltöttünk Erdélyben, a részleteket majd később írom meg.