2007. november 22., csütörtök

Klubnap Angyalföldön

2007 november 21.
Példamutatóan aktív a klubélet Angyalföldön.
Papp Ági klubvezető visszatekintőjében elmondta, hogy 2005-ben 6 ismeretterjesztő előadást tartottak a klubban, egy közös auóbuszos kirándulásuk volt és 3 országos programon tudtak résztvenni. Ebben az alakulási évben vezették be az önkéntesek jutalmazását, a közösségért végzett munkájuk elismerését. Az asszonyok elhozták "megvalósilt receptjeiket", kostólókat, salátakészítő versenyeket rendeztek.
A következő évben 2006-ben is folytatódott a naaaagy érdeklődéssel várt előadások rendezése a klubnapokon, együtt mentek Szentendrére a Skanzenba és Csákvárra, résztvettek az OBME országos rendezvényein, megjutalmazták a 10 legjobb salátakészítőjüket és első alkalommal nyertek pénzt pályázaton.
Az idén eddig 5 előadást szerveztek, két közös kirándulásuk volt, az egyik Hévízre - a gyógyfürdőbe vezetett.
De együtt mentek Dobogókőre az OROM konferencia civil fórumára, Balatonfüredre és persze az Európa hajóra a Világnap alkalmából.
A mostani évzáróbulin résztvett Zalatnai Klári is az OBME elnöke, és az Borszéki úr az önkormányzat részéről, és együtt mielőtt nekiláttak volna a saláták kótólgatásához Halmosi Ági gyógytornász vezetésével együtt tornáztak a csapattal.
A klub legifjabb hölgye a most 96 éves Anika Dr Hanti Endréné is résztvett a találkozón, mnt mindig és ő is követte a gyógytornász gyakorlatait. Anikát nagy szeretet és tisztelet övezi, a szikár, mosolygós, kedves hölgy rendszeresen résztvesz a klub valamennyi programjában. Isten éltesse sokáig.
Posted by Picasa

Nincsenek megjegyzések: